Mediterrán szendvics szárított paradicsommal és tzatziki öntettel

Mediterrán szendvics szárított paradicsommal és tzatziki öntettel
Hozzávalók:

4 ciabatta zsemle
4 vastag halloumi sajtszelet
½ üveg Smak szárított paradicsom
kész tzatziki szósz
4 evőkanál olívaolaj
friss bazsalikom
őrölt fekete bors

Elkészítés

A sütőt melegítsük elő 190 ̊C-ra. A szárított paradicsomot vágjuk vékony csíkokra. A ciabatta zsemléket vágjuk ketté, a sajtszeleteket kenjük meg vékonyan olívaolajjal, és ízlés szerint borsozzuk. Tegyük a előmelegített sütőbe pár percre, amíg enyhén megpirul.
Állítsuk össze a szendvicset, a ciabatta zsemlére tegyünk egy szelet sajtot, erre egy kevés bazsalikomot, a csíkokra vágott szárított paradicsomot, majd tegyük rá a zsemle másik felét is, és a szendvicseket toljuk be ismét a sütőbe, hogy átmelegedjenek. Miután kivettük, tálaljuk a tzatziki szósszal, amelyet kínálhatunk külön, illetve a szendvicsekbe is kanalazhatunk.